Mi pontosan az áramláskapcsoló, és mégis mire használjuk búvárszivattyú tekintetében?

 

A búvárszivattyú és az áramláskapcsoló

Elsődlegesen nem árt tisztázni, mi az az áramláskapcsoló. Az áramláskapcsoló nem más, mint egy olyan műszer, melyet vízszivattyúkhoz alkalmaznak, és melynek másik elhíresült neve a „Press Control”. Az áramláskapcsoló azonban csak olyan szivattyúkhoz használható, melyeknek a feltűntetett értékhatáron belül vannak a zárónyomás értékei, valamint a szivattyú motorteljesítménye és áramló térfogat is. Az áramlásszivattyúból tehát meghatározott kereteken belül sokfajta szivattyú profitálhat, ezek között van pedig a sokszínű búvárszivattyú is.

A búvárszivattyú áramláskapcsolójának működése

Ahogy fent is említettük, az áramláskapcsoló a búvárszivattyú fajtákkal nagyon jóban van, ám mellette száraz beépítésű szivattyúkhoz is alkalmazható. Ezt funkciójának köszönheti, hiszen mely gyakorlatilag annyit tesz, hogyha például a búvárszivattyú nem elég nagy mértékben, vagy egyáltalán nem tudja szállítani a vizet, akkor az áramláskapcsoló készülék beleavatkozik a működésébe, leállítva vagy újraindítva azt. Emellett az áramláskapcsoló másik csodafegyvere a szárazon futás elleni védelem is, ám az áramláskapcsolót csak szárazon futás védelemre használni nem igazán ajánlott. Ennek az az oka, hogy mivel a műszerek a cselekvés bekövetkezése után tudnak beavatkozni, a többszöri bekövetkezés (szárazon futás) károsítani fogja az általunk használt búvárszivattyú fajtát. 

A búvárszivattyú mellé hogyan válasszunk áramláskapcsolót?

Áramláskapcsoló műszert minden esetben a búvárszivattyú tulajdonságaihoz, illetve az igényekhez mérten kell választani úgy, hogy közben különös tekintettel vagyunk a búvárszivattyú motorteljesítményére, illetve vízszállítási képességére is. Legyünk tisztában vele, hogy ahány áramláskapcsoló létezik, annyi fajta lehetőségünk van, így meglehetősen figyelni kell, melyiket választjuk a szivattyúnkhoz, valamint arra is, hogy függőlegesen vagy vízszintesen építjük-e be. Fontos kiemelni még, hogy áramláskapcsoló tekintetében meglehetősen ajánlott hidrofor tartály beszerzése is, hiszen bizonyos áramláskapcsoló rendszerek nem képesek elnyelni a vízütéseket, így annak érdekében, ha nem csak a búvárszivattyú de az áramláskapcsolóért is aggódunk, akkor nem fog ártani egyiknek sem egy jó minőségű hidrofor tartály.

A búvárszivattyú áramláskapcsolójának használata

Azt már talán nem kell ragoznunk, hogy az áramláskapcsoló miért annyira hasznos találmány, ám azt még meg szeretnénk említeni, hogy ez a műszer nagyon nagy szolgálatot tesz akkor, mikor például rendszerhibát, szárazon futást vagy szivárgást érzékel. Ebben az esetben ugyanis nem csak villogó fényével jelzi az általa érzékelt hibát, de be is avatkozik a folyamatokba, ezzel gyakorlatilag „megmentve” a drága szivattyúnkat. Fontos tudni, hogy a legjobb áramláskapcsoló indítási értéke és leállítási értéke állítható, mely képesség mellett a kiegészítő funkciók képesek meglehetősen meghosszabbítani a búvárszivattyú élettartalmát.

 

 

Búvárszivattyú kategóriák:

3 COLOS BÚVÁRSZIVATTYÚ
4 COLOS BÚVÁRSZIVATTYÚ
6 COLOS BÚVÁRSZIVATTYÚ

Ha szeretné megnézni az összes termékünket, kérjük látogasson el a búvárszivattyúk menüpontra.

 

További búvárszivattyúk itt tekinthetők meg!